"Medencék, gólok, pofonok..."

"Ma elindulunk, hogy szétszakítsuk a gátakat..." hangzott 2001-ben a magyar rendezésű Európa-bajnokság dala. Akkor a férfiválogatott tagjai megkarcolták, rommá törték, szétszabták ezt a CD-t, mert finoman szólva sem hozott szerencsét.
Mindenesetre minden nyáron van egy ilyen nap, amikor "elindulnak", vagyis megkezdődik a felkészülés a nyári világversenyekre - akár fiúkról, akár lányokról van szó. Ezúttal foglalkozzunk a fiúkkal: a keret már teljes, vagyis a múlt héten csatlakozott az itthon játszókhoz Benedek Tibor, Kásás Tamás és Madaras Norbert, akik a Pro Recco-val verték halomra Európa és Olaszország legjobb klubcsapatait. Együtt lenyomtak egy kőkemény hetet Balatonfűzfőn, a Margitszigeten is edzettek pár napot, majd elkezdenek turnézni. Az első állomás Szeged, június 12-én és 13-án három nem hivatalos edzőmeccs vár a válogatottra Szerbia ellen.
A további események dátumai, ellenfelei (és helyszínei): június 19. Románia (Nagyvárad), június 20. Románia (Szolnok), június 25. Egyesült Államok (Leányfalu), június 27-29 ING-Kupa, Montenegró, Németország, Görögország, Magyarország (Szombathely), július 4-13. Európa-bajnokság (Spanyolország, Malaga), július 25-27. Unicum-Kupa, Horvátország, Németország, Oroszország, Magyarország (Budapest, Margitsziget), augusztus 4-24. Olimpia (Kína, Peking).
A keret tagjai: Gergely István, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán (kapusok) - Benedek Tibor, Biros Péter, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert,  Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás,  Varga II. Zsolt (mezőnyjátékosok), a kerettel edz Hárai Balázs és Vörös Viktor.
Ebből a névsorból fognak kikerülni azok a játékosok, akik majd az Európa-bajnokságon, majd a pekingi Olimpián képviselik majd hazánknak.

Egy másodosztályú csapat tagjaként van szerencsém évek óta viszonylagos rendszerességgel az egyik öregfiúk csapat ellen kétkapuzni. Olyan volt játékosokról van szó, akik túl vannak az ötvenen, de nem bírják abbahagyni a vízilabdát. Elképesztő dolgokat él át ellenük az ember...
Személy szerint a legdegradálóbb élményem az volt, amikor tavaly épp formába kellett lendülniük egy világverseny előtt, és rajtunk gyakorlatoztak. Sudár Attila - Montreal olimpiai bajnoka - lóbált. Középen, hét-nyolc méteren. Mi meg néztük: ez mit akar? Hát nem látja, hogy szépen behúzódtunk a center elé, oda nem lehet beadni? Miért nem várja meg a keresztbeúszót? Ha lesz. A kapusunk meg mindent megfog. És min vigyorog? Hát azon vigyorog, hogy mindent lát. A behúzódást, a blokkokat, a kapust, a kaput és a rést... És lóbál, lóbál, lóbál és ellövi. A labda zsinóron húzva, geller nélkül vágódik a bal felső sarokba. Na, ezt még megcsinálta kétszer-háromszor, mindannyiszor vigyorgott.
Horkai György - szintén Montreal bajnoka, egykoron szövetségi kapitány is volt - balkezes. Megsunyul a jobbszélen, aztán egyszer csak beindul, visszalép, passzol, pattint, ejt, lő - kész a baj. És még mindig meg tudja csinálni az átdobós cselt, csont nélkül.
Kuncz László - olimpiai bronzérmes - center, bekk, vagy ami kell. Félelmetes testi ereje van az öregnek, s bár úgy tűnik, nincs nagy ereje a labdáinak (de van), iszonyú pontosan lő. Finoman elcsuklózgat, és nem lehet tudni, mi lesz a következő mozdulata.
Eppel László - őserő - center. Na, most van az úgy, hogy az ember edz, készül, gondolkodik a meccsről, a meccsen. És akkor szembe kerül egy ilyen Eppel Laci tipusú emberrel, amikor is mindennek vége, mert el sem kezdődik. Ha bekerül a labda centerbe, nincs mese: az vagy gól, vagy kiállítás, vagy büntető. Nem durván, de érezteti, nem fogsz hozzájutni a labdához. Az az övé.
Székely Zoltán - tisztelt bíró sporttárs - center, bekk. Ha Eppel Lacira azt mondtuk, őserő,  az nála is igaz, fűszerezve némi gatyafogással. Tenyerének méretéből kiindulva azonban nem csak a gatyát tudja elkapni, hanem... minden mást is, ami az alhas környékén van. Bár a labdával már nem olyan tudatos, azért minden mozdulatán érződik a régi idők vízilabdája.
Tóth Bála kapus. Régebben nem értettem, milyen az, ha valaki rutinból véd. Most már igen. Amire lehet, odaér, amire nem lehet, na azt szedi ki rutinból. Stabilan áll, hiába a lóba, jobban tudja, mikor fogja a lövő elengedni, mint maga a lövő.
Nagyjából ez az a csapat, amelyik a senior világversenyeken - ha telik rá, mennek - ugyanúgy éremmel térnek haza, mint évtizedekkel ezelőtt.
Amire még ki kell térnünk, az a duma. Ezek játék közben beszélgetnek egymással, velünk, a kapusokkal. Például:
Horkai büntetőt lő. Hanyagul, laposan, középre. Ez azért gól, mert a kapus elugrott valahova egy olyan mozdulat miatt, amit csak ő látott és csak Horkai tudja, mi volt az. Majd a balkezes megkérdezi: - Te hova ugrálsz?
Szintén Horkai, ezúttal passzol. Székelynek be centerbe. A sporttársnak csak könyéktől felfele van a teste a víz felett - azért kapufás gól. Feljön, mélyet szusszan.
- Bement? - kérdi Horkai felé fordulva.
- Be. Képzeld milyen jó volt a passz, ha még te is be tudtad lőni?
Egy kis Székely. Ő úgy úszik be centerbe, mint egy tolóuszály. Lassan, megfontoltan, de oda fog menni... És akkor a két méteres vonalra érve egy ezredmásodperc alatt lenyúl gatyára, és már be is áll. Ezt én nem tudtam, nem is sejtettem akkor. Mire eszméltem, bepottyant a labda, ő elengedte a gatyámat, de csak hogy jobban bordán tudjon könyökölni - a lemozgáshoz ez kell -, majd a már felhúzott lábával hátba is rúgott, így uszkve három méter rávolságba kerültünk egymástól - ő maradt középen, én meg valahol  a szögletzászlónál eszméltem. Arra, hogy gól. Zoli fújtatott, mint egy gőzgép, de azért odaszólt:
- Én előzőleg kiállítottalak volna, mert rám akartál nyúlni, amikor bejött a labda. Nálam ez kiállítás - mondta a szakértő arckifejezésével.
- De azért nyugtass meg, ugye ez nem volt kontra? - kérdem
- Áh, dehogy. A centert védeni kell...
Azért hogy mondjak valami "csúnyát" is, ezeket a momentumok két lefordulásgól között esnek, ugyanis a kondijuk már nem a régi - mi meg ezt ki tudjuk azért használni. Ezért ha az edzőmeccs után nem is esik le nekünk, nagy megtiszteltetés ellenük játszani, és kisebb mennybemenetelnek tekinthető egy ilyen csapat ellen szépet csinálni.

Mindenek előtt a végeredmény, zárójelben a nemzetközi kupában való indulás joga a 2009-es szezonban.

1. Vasas (Euroliga)
2. Eger (Euroliga)
3. Honvéd (Euroliga)
4. Szeged (LEN)
5. UTE (LEN)
6. FTC
7. Pécs
8. Szentes
9. BVSC
10. Fehérvár
11. OSC
12. Szolnok

Így a küzdelmek lezárultával vegyük sorra a csapatokat, melyik hogyan szerepelt. Az átigazolási hercehurcát addig nem szeretném kommentálni, amíg nincs vége, ugyanis feleslegesnek érzem a feszültség-keltést a tárgyalások lezárása előtt. Értem én, hogy mindenki mindent tudni akar, meg hogy a társadalom lételeme a pletyka, na de a zuhanyhíradóból kiszivárgó izéket nem szeretném kivesézni.

1. Vasas (Euroliga)
Az igen hosszúra nyúlt ezüst-korszak után aranykor köszöntött az angyalföldi gárdára - lagalábbis úgy tűnik, hiszen meg tudta védeni bajnoki címét. Szezonját a hullámzó teljesítmény jellemezte, de amikor igazán szükség volt rá, megrázták magukat a játékosok, s megnyertek majd' minden tétmeccset. Ránézésre remek közösség formálódott a játékosokból a szezon végére és felfedezhettünk új, vagy régiúj arcokat is.

2. Eger (Euroliga)
Nagyon jó érzés leírni, hogy végre a nem fővárosi csapatok is érdemben beleszólnak az amúgy főváros-centrikus játékba. Az egrieknél most érett be - talán nem teljesen - az utóbbi évek munkája, s hogy a város is tulajdonképpen egy emberként áll a pólócsapat mögött. Gerendásék ugyan a bajnoki címet tűzték ki végső célnak, ám valljuk be, az ezüst is szépen csillog, ráadásul ott van a LEN-Kupában elért második hely is, úgyhogy nincs mire panaszkodniuk a hevesieknek.

3. Honvéd
Hát... Sok minden volt a pakliban a Honvéd szempontjából a szezon elején - a harmadik hely se nem csalódás, se nem öröm, inkább realitás. A csapat válogatottjai nem muzsikáltak valami jól szezon közben. Pontosabban sztenderd teljesítményt nyújtottak, ami elég volt az alapszakasz megnyeréséhez, de kevés a pozíció megtartásához a rájátszás végéig. A szezon végi edzőváltás nem zavart be annyira a csapat bioritmusába, hogy ne lett volna meg a bronzérem.

4. Szeged
A szezon előtt a bajnokság egyik esélyesének kiáltották ki a szegedi csapatot. Mérkőzésről mérkőzésre azonban kiderült: ha Baksa bal lábbal kel fel és Varga Tamásnak nincs kedve gólt lőni, akkor bizony nagy a baj, holott még egy fél tucat tehetséges játékos volt a keretben. Ráadásul szép csendben lecserélték az Gyöngyösi Andrást is, a helyére érkező Kásás Zoltán a hátra levő időben nem tudott csodát tenni.

5. UTE
A jövő csapata - évek óta. De ezúttal tényleg az lehet, hiszen a junior-világbajnokságot nyert válogatott gerincét az Újpest adja, ráadásul nem sok olyan egyesület van Magyarországon, ahol ilyen szisztematikus az utánpótlás-nevelés. Az ötödik hely megszerzése ha nem is dob a fiatalokon, a kedvüket biztosan nem veszi el a játéktól - nem mellesleg némi tapasztalatot szereztek az OB I-ben. A véghajrában hajszálon múlt, hogy megcsípték az ötödik helyet, ha ügyesen "nyaralnak", még domboríthatnak is a nemzetközi porondon.

6. FTC
Somossy József vezetésével többet szeretett volna elérni a Fradi, ám nem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Egyszer lekönyökölt egy papíron gyengébb csapat ellen, másszor meg az oroszlánok bajszát húzogatta. Rosszkor jött a Népligetben Dávid Zoltán sérülése, az egyre érettebb játékot mutató szélső a rájátszás hajrájában esett ki. Aggodalomra azonban semmi okuk, mert úgy hírlik, annyi pénz áll hamarosan a házhoz, hogy nem tudják majd elkölteni...

7. Pécs
Szépen megvetette a lábát az első osztályban a baranyai csapat, habár Ambrus edző már idén szerette volna nemzetközi kupát érő helyen látni a Pécset. Hogy ez nem jött össze annak elsősorban egy konstans és egy nem kalkulált morális válság volt az oka. Előbbi gyakorlatilag folyamatosan jelen van: a játékosok személyiségei olyannyira távol vannak egymástól, hogy egy nyugodtabb edzőnek is gondjai lennének a közös hang megtalálásával. A másik a nagy port kavart botrány, Petőváry és Kósz magánszáma a rend őreivel. Mindenestre a csapat befutott a hetedik helyre, ami a jó jelnek tekinthető a jövőt illetően.

8. Szentes
A szentesi csapat teljesítménye hasonlatos a Ferencvároséhoz, olykor-olykor képesek voltak meccsekre felpörögni, ám a bravúrok elmaradtak. Berki András személye a kispadon jó választás volt, mert ha valaki kívül-belül ismeri a szentesi légkört, az ő, s tegyük hozzá, nem is volt rossz játékos. A csapat gerince évek óta együtt játszik, valószínűleg ez a jövőben is így marad, annál is inkább, mert a helyi szponzorok egyik szívügye a vízilabda.

9. BVSC
Noha sokan zrikálták Vincze Balázst, mert meccs végi nyilatkozataiban folyamatosan a "fényes tavaszt" emlegette, végül neki lett igaza. A szezon eleje elég tragikus volt a Vasutasok számára, gyakorlatilag egyetlen meccsükön sem tudták a saját játékukat játszani. A rájátszásra azonban sikerült összeszednie magát a társaságnak, holott a kiesés is a levegőben lógott. Ettől függetlenül még mindig nagy a különbség a csapat és az edző szürkeállománya között.

10. Fehérvár
Jól kezdte az idényt az újonc, aztán a végére mintha elfogyott volna a lendülete. Furcsa fintora a sorsnak, hogy Dabrowski-nak pont a BVSC ellen kellett volna ki-ki meccsen diadalba hajtania fiait, ugyanis ebben a klubban érte el élete legnagyobb sikereit. A diadal elmaradt ugyan, de túlélte első szezonját a Fehérvár. Kerete fiatalnak mondható, így ezek a játékosok sokat tanulhatnak majd a pályájuk zenitjén túl lévő, de vízilabdázni nagyon tudó és szerető idősebb csapattársaiktól.

11. OSC
Játékosállományát tekintve többre volt hivatott ebben a szezonban az OSC, ám panaszra így sincs oka, elvégre továbbra is az élvonalhoz tartozik. Mindazonáltal egy hajszálon múlt csak, hogy nem egy, vagy két hellyel előrébb végez, hiszen a rájátszásban egy végletekig kiélezett, fordulatos, ámde színvonaltalan párharcban vérzett el a BVSC-vel szemben. Nagy kérdés, kibír-e még egy szezont a Tóth László, Ibolya Tamás center-tengely, illetve meg tudja-e tartani tehetséges fiataljait a csapat? Ha igen, úgy a következő szezonuk bizonyosan eredményesebb lesz.

12. Szolnok
Keserű meglepetés az eddigi egyetlen vidéki bajnok csapat utolsó helyezése. Okok persze vannak: az idény végére teljesen széthullottak a játékosok, a vezetők és a csapat viszonya sem volt rózsás. A lebonyolítási rendszer azonban olyan, hogy az utolsó helyezés nem feltétlenül jelenti a kiesést az OB I-ből, mindenesetre kérdéses, ha osztályozóra kerül a sor, össze tud-e állni még egyszer a már félig szétszéledt társaság.

Félelmetes volt. A végső dudaszó pillanatában valósággal elözönlötték a medencét a Vasas szurkolói - hogy a csapatvezetők, a csapathoz közel állók bent voltak, az ugye logikus. Nincs is ezzel semmi baj, de arra azért ügyelhettek volna, hogy legalább ne utcai cipőben tegyék mindezt. A szurkolók segítsége egyébként - kiemelten a játékosok véleményei alapján - felbecsülhetetlen. És ez az Eger táborára is igaz. Kiemelendő, egyik fél buzdítói sem foglalkoztak sokat a másik tábor szekálásával, s a bírók felmenőit is csak nagyritkán emlegették.
Közvetlenül a lefújás után csak az Eger játékosaival lehetett egy-egy szót váltani. Természetes, hogy nem akartak sokat beszélni. A sportolók előtt egyébként le a kalappal! Hihetetlen profizmussal állták a sarat, a média munkásai gyakorlatilag alig hagyták levegőhöz jutni őket a döntő meccsei után. Nem nagy rizikó megkockáztatni: ennyi médium, ekkora médiaérdeklődés még nem volt tapasztalható a honi pólódöntő iránt. Ne feledjük, az internet terjedésével egyre több a sportmédium is, ez talán az egyik ok. Mindenesetre nem volt ritka, hogy már rég üres volt a medence, a medencetér, csak újságírók és játékosok tartózkodtak a félig lekapcsolt uszodában.
Visszatérve a döntő utáni percekre: az egriek éppen az ezüstérmeket vették, amikor Földi Lászlót másodszor akartam "tollhegyre" kapni. "Ne haragudj, még mindig nem... Nem tudnék értelmesen nyilatkozni" - mondta, miközben hitetlenkedve méregette csuromvizes ruháját és fel-le sétálgatott az eredményjelzővel szemközti oldalon.
Eközben Nagy Viktor az egyes rajtkövön ült, köpenye kapucniját csuklyának használva a könnyeivel küszködött. Időnként ránézett a még mindig a cserepadnál ünneplő szurkolókra, néhány, még vízben lévő társára, majd újra vissza kellett nyelnie kitörni vágyó könnyeit. Az aranyérmek átvétele után különdíjban részesült: újra a magasba emelhette az év legjobb kapusának járó kupát, melyet két játékostársának édesapjáról, Steinmetz Jánosról neveztek el. Tavaly adták át először, a szakma akkor is őt választotta.
Az eredményhirdetés után a Vasas játékosai átmentek még egyszer megköszönni szurkolóiknak a bíztatást, amit a szimpatizánsok a Himnusz eléneklésével honoráltak. Nem emlékszem, mikor volt ilyen utoljára - volt-e egyáltalán ilyen - mindenesetre ekkor megfagyott a levegő az uszodában. A még ottlevő nem angyalföldi drukkerek is meghatottan nézték, ahogy a pólósok szívükre tett kézzel saját szurkolóik felé fordulva állnak és énekelnek. Reméljük, a csapat válogatott kerettagja augusztus 24-én is meghallgathatják a Himnuszt - a pekingi olimpia döntője után.
Az ünnepélyes perceket követően lehetőség nyílt a játékosokkal való rövid beszélgetésre. Elsőnek persze a mindent eldöntő gól szerzőjét, Katonást rohamozták, de egy játékos sem "maradt" újságíró nélkül. Körbe-körbe járatták őket, mikrofonról mikrofonra szálltak.
A faggatózások után a Vasas játékosai átöltöztek és a közeli sport pubba mentek, ahol belakmároztak, ünnepeltek, beszélgettek. A vacsora után egy kisebb csoport bulizni ment, ám ez a fajta buli nem a mámoros ünneplésről szólt. A szórakozóhelyen rengeteg pólós volt: egykori játszótársak, gyerekkori barátok, ismerősök. Az elismerő szavakat alkoholos italokkal kísérték, de mértékkel, senkit nem kellett úgymond felmosni. Ennek egyik oka, hogy egy vízilabdázót azért viszonylag nehéz leitatni, másrészt a Vasas az egyetlen magyar klubcsapat, melynek még nem ért véget a szezon. Május 10-11-én Barcelonában az Euroliga Final Four-ja várja a piros-kékeket, az eredménytől függetlenül két kőkemény meccset fognak játszani...

Eldőlt. Eldöntötték. Izgalmas meccs volt, kár, hogy vége van ennek a szériának. Egy ki-ki meccs a végére még illett volna, de akkor kicsit önzőek lennénk. Ugyanis saját szórakozásunk érdekében megfosztottuk volna a Vasast megérdemelt bajnoki címétől. Az egrieknek - az első csatát leszámítva - a negyedik meccsen volt a legtöbb esélyük a győzelemre. Több okból nem tudtak vele élni: 1. Kulcsjátékosaik nem fogtak ki jó napot. Sem  Biros, sem Kis Gábor, sem Nyéki Balázs, sem Kiss Csaba, sem Varga II, sem Szécsi a kapuban nem alkotott maradandót. Kivétel Decker Ádám és Aaron Feltham. Decker ráadásul nem csak két gólt lőtt, hanem Steinmetz Ádámot is hatásosan gyötörte. 2. Idegenben voltak. Bár ahogy azt már megénekeltük, a Komjádiban amúgy sem gyerekcsíny a Vasas legyőzése, egy ilyen találkozóra még azok az angyalföldi szurkolók is ellátogattak, akik amúgy nem szoktak kimenni. 3. Nem volt szerencséjük. Főleg a lövésekre kell itt gondolni. A kapufa aljas dolog - nem könnyű eltalálni, és marhára idegesítő, ha mégis sikerül. Az egri lövők többször is idegesek lettek...
Ellenben a Vasasnak gyakorlatilag minden bejött, végig erősebbnek tűnt, mint ellenfele. Érdekes, hogy a döntő gólt az a Katonás Gergő szerezte, aki egyáltalán nem villogott a szezonban, mégis úgy alakult, hogy ő maradt ott és volt lelki ereje egyet lóbálni, majd szétlőni a hosszú felsőt.
Utóhang a döntőről és a bajnokság értékelése hamarosan.

Eldőlhet. Ma eldőlhet. Lépéselőnyben a Vasas, mérkőzés a Komjádiban. Az Egernek egy lehetősége van: nekiesik a Vasasnak lesz ami lesz alapon. Az nem kétséges, hogy Gerendás György be fogja "gyújtani" a játékosait, a kérdés csak az, elég lehet-e ez egy higgadt, olykor kiszámíthatatlan Vasas ellen. S egyáltalán higgadt lesz-e az angyalföldi brigád. Láttuk a negyedik mérkőzésen, mekkora teher volt az egrieknek az esélyesség, vagy a lehetőség, azzal együtt persze, hogy pocsék napot fogtak ki. Szerencsére minden érintett egészséges, úgyhogy semmi akadálya, hogy este 8-tól egy baromi jó meccsen kiderüljön, lesz-e még bajnoki meccs ebben a szezonban...

Szegény Makovecz Imre... Bizonyosan összegyűrődött a szemöldöke, amikor meglátta, hány szurkoló fér be az általa 1500 férőhelyesre tervezett Bitskey Aladár uszodába. Akárhogyis, mindenki befért.
Ha megpróbálunk visszaemlékezni a mérkőzés első momentumaira, eszünkbe jut, hogy az Eger vezető góljához a Vasas védőinek óriási bakija kellett. Így indult. Aztán fordultak a szerepek, s a hevesi csapat nagyobbnál nagyobb butaságokat csinált védekezésben. A harmadik negyed pecsételte meg a sorsukat: kihagytak egy kettős emberelőnyt, elvesztették Nyékit (Varga II már előzőleg cserével kiállt), Szécsi sem állt a helyzet magaslatán.
Ellenben a Vasas pólósai tulajdonképpen hiba nélkül játszottak. Ami a legszembetűnőbb azonban, hogy csapatként. Szépen szétoszlott a felelősség, a kiegészítő emberek ugyanúgy részt vettek mindenben, mint úgymond a nagyok - ugyanez az Egernél már két emberre, Birosra és Kis Gáborra korlátozódott. Ők ugyan nem látták, de volt egy plusz segítségük. Legalábbis feltételezhető, hogy Gerendás György felesége férje munkáját kívánta egyszerűbbé tenni, amikor elfoglalta helyét - a zsűriasztal mögött. Minden egyes (az Egert súlytó) ítéletet komoly epeömléssel, olykor a játékvezetők felmenőinek emlegetésével kommentált. Hogy ez mennyire lehetett segítség? Nem tudni.
Összességében úgy tűnik, a Vasas megérett a címvédésre. Az Egernek viszont már nincs veszteni valója, így semmi nincs lefutva. Péntek este fél 10-kor már talán okosabbak leszünk, hiszen 8-kor kezdődik a negyedik meccs...

A szezon végéhez közeledve természetes, hogy lábra kapnak különböző félinformációk egyes játékosok jövőjét illetően. Semmi gond nincs ezzel, elvégre a pletyka a társadalom szerves része. Csakhogy...
Belegondolunk egy másodpercig is abba, hogy egy rossz ütemben elejtett mondattal többet lehet ártani, mint használni? A legnagyobbat természetesen az adott játékos "szívja", őt kezdik kérdezgetni, hívogatni. Ezzel simán bele lehet kavarni a bioritmusába, így akár egy remekül célzott mondattal egy külső személy is hatással lehet a medencében zajló események alakulására. Vérprofi  játékosok esetén kisebb a kockázat, de akkor is.
Amiért azonban nem terhelhetőek a kérdezők, az a versenynaptár. Érthető, marketing megfontolásból legyen minél több meccs, minél több nézővel. De amíg a bajnokság 12 csapatából már csak 4 küzd és koncentrál, addig 8 már pihen és saját jövőjén elmélkedik. Az utóbbi néhány tétmeccsen járva-kelve beszélgettem stabil- és bizonytalan jövőjű játékosokkal is - nem csak az élcsapatok pólósairól van szó. Egytől-egyig panaszkodtak, hogy ugyan mi a fenéért nógatják őket más klubok vezetői még a szezon vége előtt, amikor teljesen tisztában vannak vele: az adott pillanatban nem ez a döntés a legfontosabb számukra.
Inkább hagyjuk őket nyugton játszani, és élvezzük az előadást! Hívogatni ráérünk őket két hét múlva is.

A második felvonást simán nyerte a Vasas 11-7-re. A házigazda főleg a térfélcsere után játszott magabiztosan, az Eger ebben a periódusban a labda és a helyzetek elpackázásában jeleskedett. Azért nem volt ez annyira egyszerű, mint amennyire látszik, a két csapat nagyon meggyötörte egymást. Csakhogy...
Ez az eredmény valamennyire látható volt. A következő találkozó hétfőn lesz Egerben, ennek a végkimenetele azonban valóban kérdéses, de csak két válasz lehetséges. Az első meccsen azért tudtak nyerni Gerendás György tanítványai, mert teljes erőből akartak, a hazai közönség megdobta őket, és egy kilúgzott Vasast kaptak. A mai mérkőzés azért alakult így, mert az angyalföldiek kipihenték magukat, a hevesiek nem dobtak be mindent (nem csak helyzetekről van itt szó), illetve a Vasasnak is van egy tábora. Nem lebecsülve az egri szurkolók teljesítményét, hiszen abszolút egyenrangú partnerek voltak.
Hétfőn azonban majdnem minden bizonytalan. Annyi azért tuti, hogy az Eger jobban fog pörögni, mint ma este tette, már a meccs elején úgy tűnhet, nyeregben vannak. Ennek ellenére amondó vagyok, a kipihent piros-kékek nyílttá fogják tenni a találkozót. A végeredmény totál homály, valószínűleg egy-egy apró mozzanat fog dönteni, akárcsak az első meccsen.

Érdekességek a mai meccsről: 1. Varga Dénest úgy kiáltották ki a mezőny legjobbjának, hogy bár lőtt három gólt, kihagyott egy büntetőt és legalább két ziccert. 2. A meccs után Varga Danit alig lehetett megtalálni. Csak akkor bújt elő, amikor már a többség kiszivárgott a medencetérből. Hogy min töprengett bő húsz percet? "A Pitagorasz-tételt gondoltam újra... És még mindig úgy van!" 3. A sajtó munkatársainak fenntartott helyen gyermekes családok, csúnyán beszélő tinilányok, csókosok, csókosok csókosai, és - végül - a sajtó munkatársai foglaltak helyet. Nincs semmi baj azzal, hogy legyünk minél többen egy meccsen, de a média dolgozóit (akik mondjuk nem csak két meccsen vannak ott egy évben) ne küldje már el senki a vérbe, csak mert látni akarja, miről is tudósít.

Vasas-Eger 20.00 órától a Komjádiban. Nem elfogultságból mondom, de 90%-ra veszem a Vasas győzelmét. Ennek több oka is van: 1. Hazai pályán a Vasas-t nem nagyon lehet megverni. 2. Az Egernél a pályaelőny, ergo nekik elég három meccsre koncentrálni - a három hazaira, ebből ugye egyet már behúztak vasárnap. 3. Gerendás György szeretne bajnok lenni, őt ismerve pedig Egerben. Erre vagy a 2. pontban említett módon van lehetőség, vagy akkor, ha ma este nyer a vendégcsapat, s a vasárnapi harmadik meccsen beviszik a döntő tust. 4. Ezt a párharcot nem fogja nullra nyerni az Eger.
A maradék 10%: 1. A Vasas visszazuhan a két héttel ezelőtti formájába, az Eger pedig nagy napot kifogva diadalmaskodik. 2. Az egriek annyira kielemezték a Vasas támadójátékát, hogy még a spontaneitásra is instant tudnak reagálni, ráadásul Szécsi Zoltán bravúrt bravúrra halmoz. 3. A Vasas kiegészítő emberei (Mátyás Zoltán, Kovács Róbert, Katonás Gergő, Tóth Márton) közül senki nem lesz képes hozni a győzelemhez szükséges pluszt, miközben a fegyelmezett egriek gépvízilabdával nyernek.
Azért egy biztos: nem fog unatkozni, aki megnézi a meccset.

Simán nyert 12-6-ra Szegeden a Honvéd, s ezzel megszerezte az Euroliga indulási jogot érő harmadik helyet a bajnokságban. Érdemes egy pillantást vetni a különbségre, a szegediek háza táján valami komoly probléma lehet. Egyértelműen nem arról van szó, hogy rossz játékosok alkotnák a keretet, esetleg ne edzenének rendesen - ez főleg nehezen képzelhető Kásás Zoltán irányítása mellet. A mérkőzésekre való mentális felkészüléssel lehetnek problémák, hiszen tét nélküli találkozókon rendre jól játszottak, de kerekedtek felül szoros csatában is.
A szezon vége felé könnyen jöhetnek elő egyéni problémák, de ilyenkor a külső tényezők is zavaróbbak lehetnek, mint amúgy. Ha ezek a hatások egyszerre játszanak össze, "tömegkatasztrófát" okozhatnak, vagyis nem jön ki a játékosokból, ami bennük van. Ennek iskolapéldáját láthattuk a szegedi csapaton az utolsó négy meccsen.
Gond egy szál se, többek között a Szegednek volt köszönhető, hogy ez a szezon olyan izgalmasra sikeredett, mint amilyen. Végre megszűnt a kétpólusú végjáték, a vidéki csapatok újra beleszólnak a "nagyok" dolgába. (Itt jegyezzük meg, hogy nem budapesti csapat utoljára 1964-ben nyerte meg a hazai pontvadászatot. Akkor a szolnokiak örülhettek, a klub története során hatodszor.)
A jövőt illetően csak a Honvéd oldalán lehet tudni biztosat: Vad Lajos fogja irányítani a Kőér utcai csapatot a 2008/2009-es szezonban. 2000-ben az ő általa vezetett Ferencváros törte meg a BVSC egyeduralmát, ezt követően utánpótlás-csapatokat edzett, s egy rövid ideig junior válogatott szövetségi edzője is volt. Szegeden viszont valakinek meg kell nyomnia a "reset" gombot...

A labdás sportágakban - minő meglepő - nagy szerepe van a labdának. Nincs ez másként a vízilabdában sem, nézzük hát, hogyan is alakult a játékszer története.
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, a vízilabda nem magyar találmány. Az angolok kezdték játszani az 1800-as évek vége felé. Csónakokba kellett belehelyezni a labdát - ekkor még mindegy volt, gumi-e, avagy bőr. Hazánkba Dr. Füzesséry Árpád révén jutott az első játékszer, 1897-ben. Füzesséry a vízisportok szerelmese lévén folyamatosan tájékozódott az aktuális "trendekről", így került látókörébe a water polo. A polo szó egyébként szintén a labdára utal: az első labdákat indiai gumiból gyártották, Indiában pedig pulunak hívták a gömböt. Szóval megérkezett Angliából az első, szövetborítású gumilabda, ezzel hódító útjára indult hazánkban is a sportág.
Szép lassan ráébredtek a sportolók, hogy a vízilabdához egy speciális játékszerre van szükség. Természetesen elengedhetetlen volt a technika rohamos fejlődésére is, hiszen olyan anyagot kerestek, amely víz hatására nem változtatja a súlyát, alakját, egyúttal "elengedhetetlen". A 60-as években még a bőr volt a menő. Ez az anyag gyorsan "megszívta" magát, hiába cserélgették és kenték be őket víztaszító anyaggal őket, a mérkőzés végére mindegyik tekegolyó súlyú lett. A fejlesztések során jutottak el egyfajta gumikeverékhez, amivel a belsőt bevonva már játékra alkalmas, de gyorsan kopó lasztit kaptak. Több cég is gyártott és fejlesztett ilyen irányban, ennek eredményeként már világszerte jó minőségű, optimális súlyú golyóbisok repkedtek a medencékben. A szín egyébként kézenfekvő volt, a kék vízben a sárga tökéletesen látszik.
Nemzetközi versenyekre emberemlékezet óta - kisebb megszakítással - a Mikasa szállítja a labdákat. A 80-as években gyártott termékeik egyszerűen verhetetlenek voltak - véleményem szerint mindmáig azok a labdák a legjobbak, a "szőrös" Mikasához hasonlítható labdával a 90-es évek óta nem játszottam. Ez a típus ugyanis magában hordozott mindent, ami miatt érdemes volt játszani. Stabilan állt a kézben, nem pörgött ok nélkül, ráadásul oda repült, ahova az ember akarta. Volt egy olyan érzésem, a labda nem a fizika törvényei szerint, hanem a gondolataim útján száll. Erre talán legjobb példa Vári Attila svédcsavar-gólja a sydney-i olimpiai döntőből. Labdatörténeti szempontból említést érdemel még a Molten, amely nehezebb volt pár grammal és pár forinttal, mint vetélytársai - bár elnyűhetetlen volt, nem maradt életben -, valamint a Conti, amely gyorsan kopott, könnyű volt és olcsó - focizásra inkább alkalmas.
A Mikasák esetében a millenniumhoz közeledve jelentek meg komolyabb változások: a fekete csíkokat felváltotta a kék, eltűnt a szőr. Ez a típus erőteljes "kapufa" volt, ugyanis hamarabb kopott, mint a kedvelt "egymeccses" zöld Epsan, és úgy szitált, mint a gellert kapott ágyúgolyó. Nem is erőlködtek vele sokat, visszatértek a szőrhöz, de a sárga területek mellett megjelent a kék, így könnyen összetéveszthetővé vált egy strandröplabdával. (Azért az első szerva után nyilván kiderül a különbség...) Ekkor volt egy rövid átmenet is a nemzetközi trendben: kiesett a Mikasa, helyette az Epsan utódja, a Waterfly lett a beszállító. A fiúk rózsaszín, a lányok zöld labdával játszottak. A rózsaszín nem rímelt a sportág keménységével (képzeljünk el ugyanilyen színű jégkorongot...), míg a zöld rosszul látszott a kék háttérben, főleg egy rosszul megvilágított fedett uszodában.
Jelenleg a legtöbben ismét a Mikasa által gyártott kék-sárga játékszerekkel játszanak, a közelgő világversenyeken is ilyeneket fognak hajigálni, de a hazai bajnokságokban a piros-sárga színben pompázó, ár-érték arányban verhetetlen Winner-ek is gyakran előfordulnak. Bár úgy repülnek, mintha állandó szembeszél lenne. Ide kívánkozik még a Turbo és az Arena is. Ezek a márkák inkább az úszódresszek, fürdőnadrágok terén alkottak maradandót.
A játékszer hivatalos paraméterei: Férfiak esetében a labda kerülete 68-71 cm, súlya 400-450 gramm, hölgyek esetében a labda kerülete 65-67 cm, súlya 300-420 gramm.

A Kapus
A vízilabdázók családjának azon tagja, amely a sportág fejlődése során elvált a főágtól, s a játék változatosabbá tétele érdekében a kapu előtti területre korlátozta élőhelyét. Elsődleges életcéljának a kapura tartó labdák megszerzését tartja, ezért képes akár élőhelyét elhagyva 5-6 méterre eltávolodni a kaputól, és rárontani a centerre, vagy a ziccerben úszó támadóra. Időkérés után akár a félpályáig is felúszhat.

Külső jellemzői: A Kapus általában 200 centiméter magas, vékony testalkatú. Végtagjai testéhez képest aránytalanul hosszúak. Ujjai általában görbék, mert a nagy sebességű labda és a kapufa közé szorulva gyakran eltörnek, de nem forrnak össze rendesen. Lábai különösen erősek, ezért képes akár egy órán keresztül a vízfelszín felett tartani a fejét és a vállait. A folytonos taposás és a labdával való gyakori érintkezés miatt izületei (kiemelten a térd és a könyék) pár év alatt tönkremennek, ám hála a modern orvostudománynak, az ilyen jellegű problémák már gyógyíthatók. Ennek ellenére gyakori az említett helyeken a fásli viselete, az ujjpercek környékén pedig a leukoplast.

Különös ismertetőjelek: A Kapust mindenek előtt a piros sapka különbözteti meg a vízilabdázók családjának egyéb tagjaitól. Ez azért fontos, mert így ő is meg tudja magát különböztetni a többiektől. Hogy ne legyen bonyolult, a Kapus az 1-es, vagy a 13-as, esetleg a 14-es számú sapkát szokta kapni, de a legfontosabb, a szövetdarab piros színe. Sapka nélkül sem nehéz megállapítani, ki a csapat kapusa. A már említett jellemzőkön kívül a beszédbe elegyedés során feltűnhet a furcsa viselkedés, az érdekes gondolkodásmód. Ezeknek okozója lehet az aránytalanul sok erős fizikai behatás, amely a Kapus feje és a gyors, kemény labdák találkozáskor lép fel, már gyermekkortól kezdve.

Egyéb jellemzői: A Kapusnak nem alapvető célja a gólszerzés, ugyanakkor előfordulhat, hogy a csapat egyöntetűen a kapust teszi felelőssé egy-egy gólért. Ezek a fajta gólszerzések nem kedveznek a csapatnak. Ám vannak Kapusok, akik éleslátásuknak és remek labdaérzéküknek köszönhetően képesek az egész pályát átdobva gólt szerezni, s ezzel kényelmetlen helyzetbe hozni fajtársukat. Ezen felül felelősséggel tartoznak a saját kapujuk előtt zajló eseményekért, különös tekintettel a védekező játékosok mozgására. Éppen ezért előfordulhat, hogy a Kapus hangosan beszél, kiabál, szélsőséges esetben ordít csapattársaival. Ekkor olyan pirossá tud válni a feje, mint a sapka, melyet visel.

Jelentőssége: Furcsasága ellenére a Kapusnak rendkívüli szerepe van a vízilabda világában. Sorsdöntő szituációkban képes bravúrokra (váratlanul nagyszerű védés), vagy potyákra (a labda nem várt előfordulása a kapus háta mögötti hálóban), tehát kijelenthető: a Kapus szerepe sorsdöntő lehet.

Jelentősebb magyar Kapusok (a teljesség igénye nélkül): Speisegger Ernő, Molnár Endre, Cservenyák Tibor, Steinmetz János, Ambrus Miklós, Boros Ottó, Kósz Zoltán, Szécsi Zoltán, Gergely István, Nagy Viktor, Baksa László

Az elődöntő mérkőzések kapcsán ismét szóba került a játékvezetés. Természetesen nem olyan formában, hogy "... annyira jól, következetesen, igazságosan vezettek!". Mondjuk arról általában nem is lehet írni, ha minden rendben van - az unalmas. Ettől függetlenül a játékvezetés kérdése időről időre felbukkan, de meccs sem múlik el vitatott ítélet nélkül.
Az egyik probléma az, hogy olyan játékosok panaszkodtak, akik már nyertek legalább egy, de inkább két olimpiát. Namármost ezek az emberek példaképek! Ilyen minőségükben pedig nem szabadna kritizálniuk a játékvezetést, még ha nem is értenek vele egyet. Nem szabad, mert ez a cselekedet ugyanúgy utánzásra készteti az uszodában felcseperedőket, mint az, ha két másodperccel a lefújás előtt iksznél, derékig kiemelkedve szétlövik a kaput.
Szavaik azonban nem alaptalanok. Csak az értelmezésükkel kell vigyázni. Abban ugyanis igazuk volt, hogy szigorúan fújtak a bírók. Úgy, ahogyan az egész szezonban kellett volna. De mert nem a kezdetektől fújtak ilyen felfogásban, következetlennek tekinthető a ténykedésük. Hosszú távon viszont nekik van igazuk, ugyanis az utóbbi idők ki-ki meccsein tapasztalt szigor igazodik a nemzetközileg megfigyelhető trendhez. Bármilyen furcsán hat is, van játékvezetői trend, még ha a szabályok nem is változnak. Adódott is ebből probléma: az egyik világversenyen Kemény Dénes szövetségi kapitány tette szóvá, miért nem tájékoztatták az edzőket a felfogásban bekövetkezett változásokról. Hogy ez nem csak magyar hóbort volt, azt megerősítette több ország kapitánya is. Nem véletlenül, hiszen a bírói felfogás hatással van a taktikára, ami hat a felkészülésre, de még a játékosok kiválasztására is.
Tegyük hozzá, a másik oldal helyzete sem egyszerű. Nemrégiben beszélgettem az egyik nemzetközileg is jegyzett bírónkkal, aki érdekes dologra hívta fel a figyelmemet. Külföldön vezetni nem nehéz: odamegyek, levezetem a meccset, felülök a gépre és hazajövök. Ha bénáztam, nem hívnak többet. Itthon még akkor is tarthat a meccs, mikor már rég vége van, a lefújás után még órákat beszélgethetünk egy-egy ítéletről-mondta. Ráadásul a sorozatmérkőzések azért a bírók agyát is megterheli. Tegyük a kezünket a szívünkre, nem sok olyan bírónk van, akiket szívesen látunk meccsről meccsre a parton. Vannak néhányan, de számuk aligha éri el a tucatot.
Összességében tehát azzal van a probléma, hogy a fekete nem fekete, a fehér meg nem fehér. Soha nem is lesz az, az ítéletekbe mindig bele fog játszani egy korábbi élmény, emlék, tapasztalat. Ergo a játékosoknak és az edzőknek be kell kalkulálni a játékvezető milyenségét, a bírónak meg figyelnie kell, hogy ne baltázzon el semmit. Akkor talán lehet a játékra is figyelni.

Feltűnően érdekes módon vettek búcsút Kovács István edzőtől a Honvédnál. Miután a csapat elbukta a döntőért való csatát a Vasassal szemben, másnap kipenderítették álllásából Kokót.
Ez nem csak annak fényében érdekes, hogy 10 év alatt 6 bajnokságot, Euroligát, Magyar Kupát nyert a Honvéddal, de ez a fajta istenhozzád amúgy sem szokás az uszodában. Több érv szólt mellette, amikor megválasztották, ám már akkor megjelentek az irigység hangjai: neki világ életében könnyű volt, mindig olyan csapatok kispadján ült, amelyeknél gyakorlatilag nem kellett a játékosokhoz szólnia, mert azok maguktól tették a dolgukat (lásd: UTE).
S akkor jött a Honvéd. Még egyáltalán nem volt tele "sztárjátékosokkal" (főleg Olimpiai-bajnokokkal nem, mert hát Sydney-ig még volt két év), de már akkor nyiladozott valami. 2000-ben pedig a frissen odaszerződött főszponzor a Kőér utcába csábított pár olimpiai aranyérmest, ezzel kezdetét vette a sikersorozat, amely egészen tavalyig tartott.
Ezek számok, de ami mögöttük van, az az évkönyvekből nem derül ki. Kokó hagyta játszani a játékosokat, nem erőltetett rájuk semmit, beszélgetett velük, biztatta, vagy letolta őket - ha kellett. De soha nem akart az előtérbe nyomulni, nem harsánykodott. Mert ő is tudta jól, a sikerek nem CSAK róla szólnak, hiszen a játékosai játszanak, nem ő. És a sikerek eléréséhez pontosan egy ilyen emberre volt szükség.
Ez az ember pedig egyáltalán nem érdemelte meg, hogy se szó se beszéd, egyik napról a másikra elzavarják a kispadtól, három meccsel a szezon vége előtt. Még akkor sem, ha a zuhanyhíradó szerint jövőre ő lesz az edzője annak a Szegednek, amely történetesen a Honvéd ellenfele a bronzéremért folytatott csatában.

Ma délután megnyerte a bajnoki címért zajló első csatát az Eger a Vasas ellen. Írtózatos bruszt volt a Bitskey uszodában, teltház előtt a hosszabbítás második félidejében Varga II Zsolt 3 másodperccel a vége előtt, hat méterről vette be Nagy Viktor kapuját, így 11-10-re nyert a házigazda.
A végső győzelemhez három meccset kell megnyerie az egyik félnek, a következő mérkőzés pénteken lesz este 8-kor, a Komjádi uszodában.