"Medencék, gólok, pofonok..."

Félelmetes volt. A végső dudaszó pillanatában valósággal elözönlötték a medencét a Vasas szurkolói - hogy a csapatvezetők, a csapathoz közel állók bent voltak, az ugye logikus. Nincs is ezzel semmi baj, de arra azért ügyelhettek volna, hogy legalább ne utcai cipőben tegyék mindezt. A szurkolók segítsége egyébként - kiemelten a játékosok véleményei alapján - felbecsülhetetlen. És ez az Eger táborára is igaz. Kiemelendő, egyik fél buzdítói sem foglalkoztak sokat a másik tábor szekálásával, s a bírók felmenőit is csak nagyritkán emlegették.
Közvetlenül a lefújás után csak az Eger játékosaival lehetett egy-egy szót váltani. Természetes, hogy nem akartak sokat beszélni. A sportolók előtt egyébként le a kalappal! Hihetetlen profizmussal állták a sarat, a média munkásai gyakorlatilag alig hagyták levegőhöz jutni őket a döntő meccsei után. Nem nagy rizikó megkockáztatni: ennyi médium, ekkora médiaérdeklődés még nem volt tapasztalható a honi pólódöntő iránt. Ne feledjük, az internet terjedésével egyre több a sportmédium is, ez talán az egyik ok. Mindenesetre nem volt ritka, hogy már rég üres volt a medence, a medencetér, csak újságírók és játékosok tartózkodtak a félig lekapcsolt uszodában.
Visszatérve a döntő utáni percekre: az egriek éppen az ezüstérmeket vették, amikor Földi Lászlót másodszor akartam "tollhegyre" kapni. "Ne haragudj, még mindig nem... Nem tudnék értelmesen nyilatkozni" - mondta, miközben hitetlenkedve méregette csuromvizes ruháját és fel-le sétálgatott az eredményjelzővel szemközti oldalon.
Eközben Nagy Viktor az egyes rajtkövön ült, köpenye kapucniját csuklyának használva a könnyeivel küszködött. Időnként ránézett a még mindig a cserepadnál ünneplő szurkolókra, néhány, még vízben lévő társára, majd újra vissza kellett nyelnie kitörni vágyó könnyeit. Az aranyérmek átvétele után különdíjban részesült: újra a magasba emelhette az év legjobb kapusának járó kupát, melyet két játékostársának édesapjáról, Steinmetz Jánosról neveztek el. Tavaly adták át először, a szakma akkor is őt választotta.
Az eredményhirdetés után a Vasas játékosai átmentek még egyszer megköszönni szurkolóiknak a bíztatást, amit a szimpatizánsok a Himnusz eléneklésével honoráltak. Nem emlékszem, mikor volt ilyen utoljára - volt-e egyáltalán ilyen - mindenesetre ekkor megfagyott a levegő az uszodában. A még ottlevő nem angyalföldi drukkerek is meghatottan nézték, ahogy a pólósok szívükre tett kézzel saját szurkolóik felé fordulva állnak és énekelnek. Reméljük, a csapat válogatott kerettagja augusztus 24-én is meghallgathatják a Himnuszt - a pekingi olimpia döntője után.
Az ünnepélyes perceket követően lehetőség nyílt a játékosokkal való rövid beszélgetésre. Elsőnek persze a mindent eldöntő gól szerzőjét, Katonást rohamozták, de egy játékos sem "maradt" újságíró nélkül. Körbe-körbe járatták őket, mikrofonról mikrofonra szálltak.
A faggatózások után a Vasas játékosai átöltöztek és a közeli sport pubba mentek, ahol belakmároztak, ünnepeltek, beszélgettek. A vacsora után egy kisebb csoport bulizni ment, ám ez a fajta buli nem a mámoros ünneplésről szólt. A szórakozóhelyen rengeteg pólós volt: egykori játszótársak, gyerekkori barátok, ismerősök. Az elismerő szavakat alkoholos italokkal kísérték, de mértékkel, senkit nem kellett úgymond felmosni. Ennek egyik oka, hogy egy vízilabdázót azért viszonylag nehéz leitatni, másrészt a Vasas az egyetlen magyar klubcsapat, melynek még nem ért véget a szezon. Május 10-11-én Barcelonában az Euroliga Final Four-ja várja a piros-kékeket, az eredménytől függetlenül két kőkemény meccset fognak játszani...